Sóskút 1233-ig a honfoglalás kori Tétény nemzetség birtoka volt, királyi vásárlás útján került a Nána-Beszter nevet viselő nemzetséghez, kinek özvegye domonkos rendi apácák rendjébe lépett és Sóskutat az apácáknak adományozta. Hosszas pereskedés után 1276-ban oklevélben rögzítették, hogy a Nyulak-szigeti apácák megkapják Sóskút földjét, ez IV. László király is megerősítette. 1300 körül a budai káptalan igazoló oklevele szerint Berky-i Mihály fia Tamás Sóskút földjét 15 márkáért vásárolta meg a Nyulak-szigeti apácáktól.
A török elleni háborúk idején a falvak nagyrészt elpusztultak. Csernovics Arzén ipeki pátriárka vezetésével 1695-ben szerbek települtek Sóskútra, Tárnokra, Százhalombattára, akik 1748-ig mint jobbágyok művelték a földeket. 1748-ban a sóskúti szerb pópát rablásban való cinkosság miatt elfogták és kerékbe törték. A sóskúti szerbeket papjuk bűne miatt elűzték. Helyükbe katolikus szlovákokat telepítettek, akiknek késői utódai még ma is a községben élnek.
Lakói a mezőgazdaságból és kőbányászatból éltek. Sóskút község kőbányászata és kőfelhasználása közel 400 éves múltra tekint vissza. A budapesti és vidéki építkezésekhez igen nagy mennyiségű követ használtak fel, melynek jelentős részét Sóskútról szállították.
A sóskúti bányákban készültek a millenniumi létesítményekhez, a kőépítő- és szobrász elemek. Innen szállítottak követ a budapesti, a bécsi operaház, a Lánchíd, az Országház, a Bazilika, a Budai vár építéséhez. Ebben az időben számos olasz kőfaragó család telepedett le Sóskúton.