Bérautó kontra saját autó

Jelenleg a világon nagyon sok helyen az a felfogás él a köztudatban, hogy akkor számítasz valakinek, ha birtokodban van egy lakás, egy autó és egyéb materiális eszközök. Emiatt könnyen esünk abba a hibába, hogy minimális kihasználtság esetén is érezzük azt a nyomást, hogy szükségünk van egy gépjárműre, mert ha a szomszédnak is van, nekünk is kell, hogy legyen. Ez a gondolkodás azonban sajnos nem a leggazdaságosabb.

Sok helyen kényelmesen megoldható a közlekedés akár autó nélkül is, és főként alkalomszerűen van rá csak szükségünk. Ezért is érdemes fontolóra venni a saját autó vásárlásának a témakörét, ugyanis magas befektetéssel jár, ami köztudottan a legkevésbé sem megtérülő, hiszen a vásárlás mellett a folytonos karbantartás és amortizációnak köszönhetően egyéb költségek is terhelik az autótulajdonost.

Ezért is érdemes az autóbérlés témakörét alaposan fontolóra venni és számításokat végezni arról, hogy egy autóba való befektetéssel mennyi ideig van lehetőségünk autót bérelni. A számítások során érdemes belekalkulálni azt is, hogy a váratlanul felmerülő költségek és szervizelések sokszor nagyon súlyos terhet rónak az autótulajdonosra. A bérelt autók esetén ezek a költségek az autókölcsönzőt terhelik.

Sok autótulajdonosnak nincs lehetősége az autót pár évente egy újabbra lecserélni. Ha autót kölcsönöz, akkor lehetősége van akár újabb modelleket vagy modernebb felszerelésű autókat is kipróbálnia, melyekkel még nagyobb élvezetet és kényelmet nyújt a vezetés.
Béreljen nálunk autót, garantáltan egy tökéletes műszaki állapotú és folyamatosan karbantartott járműbe szállhat be

Scroll to Top