KRESZ változások 2017-ben

Ha autót szeretnél bérelni legalább 3 éves jogosítvánnyal, kell rendelkezned. Ez azt is jelenti, hogy valószínűleg 3 éve nem nagyon foglalkoztál a KRESZ szabályaival. Azonban ezek valamelyest folyamatosan változnak. Alábbi cikkünkben a 2017-ben életbe lépett változásokat taglaljuk, hogy téged se érjen meglepetés, ha autót bérelsz 😉

Komolyan veszik a rendszámtáblát

Mivel az első rendszám leszerelése sok problémát okozott a hatóságoknak, így ezen a törvényen is módosítottak, az alábbi módon: hatósági jelzés (azaz elől és hátul megtalálható rendszámtábla) nélkül nem vehet részt a gépjármű a közúti közlekedésben.

Környezetvédelmi kritérium

A közútkezelők bizonyos védett belterületi övezetekben meghatározhatják, hogy milyen környezetvédelmi besorolású járművek hajthatnak be. A kiegészítő táblán látható jelzés mutatja meg számunkra, hogy milyen színű matricával rendelkező autók nem hajthatnak be az adott területre.  Ez a tábla így néz ki:

 

 

 

 

 

 

 

Ez alól csak azok az autósok képezhetnek kivételt, akik külön engedéllyel rendelkeznek, amit az adott útszakasz fenntartója adhat ki.

Vasúti átjárók

Amíg ezeken az útszakaszokon 30km/órára kellett lassítanunk, mostantól itt is az adott útra érvényes sebességhatárt kell betartanunk. Azonban ezen túl is fokozott óvatossággal szabad csak megközelítenünk.

Magánutak jelzése

Egy külön KRESZ táblával megjelölt magán utakra mind a két irányból behajtani tilos!

 

 

 

 

 

Infók a traffipaxokról

Ezen túl a telepített sebességmérő berendezéseket ésszerű távolságon belül előre kell jelezniük a hatóságoknak és az adott útszakasz végét is ki kell táblázniuk. Ezzel bízunk benne, hogy kevesebb lesz a büntetés és talán a gyors hajtás is, hiszen még gyakrabban felhívja a renitens autósok figyelmét, hogy gyorshajtás esetén büntetésre számíthatnak.

A rutinos sofőrök számára is fontos, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjék a változásokat, mert csak így kerülhetik el a váratlan büntetéseket.

Autóbérlés szempontjából azért is nagyon fontos számodra is, hogy tisztában légy a változásokkal, mert az esetleges büntetések a sofőrt (azaz Téged) és nem a bérbeadót terhelik. Egyéb autóbérléssel kapcsolatos információkról az „autóbérlés kisokos” című cikkünkben vagy az ezen információkat tartalmazó aloldalon olvashatsz.

Scroll to Top