Az autóbérlés lehet egészen más, mint a legtöbben hitték

Az autóbérlés lehet egészen más, mint a legtöbben hitték

Az autóbérlés témakörében a legtöbban azt hiszik, hogy elsősorban rövid távra, új autókat és igen drágán lehet bérelni. Hadd mondjuk már ki most, elöljáróban, hogy ezek közül a tévhitek közül egyik sem örökérvényű. Létezik olyan hely Magyarországon, sőt, Budapesten, ahol már napi 5000 Ft alatt is lehet autót bérelni.

Az autóbérlés lehet egészen más, mint a legtöbben hitték
Az autóbérlés lehet egészen más, mint a legtöbben hitték

Az autókölcsönzés ilyen fajtája persze más változókban is el fog térni a megszokottól. Megszokottként azt értjük, hogy az ember leszáll valahol repülőgéppel és még ott, a repülőtéren bérel egy (közel) új autót néhány napra: vagy ugyanezt megteszi egy belvárosi irodában. Az autóbérlés Budapest városában általában így zajlik tehát, de ez nem azt jelenti, hogy azok, akiknek más jellegű autóra van szükségük, hosszabb távra akarnak bérelni, alacsonyabb a költségvetésük stb., azoknak nem lenne elérhető jó opció.

Az autóbérlés lehet olcsó is, ehhez azonban lehet, hogy kisebb kompromisszumokra lesz szükség. Az előző forgatókönyvhöz képest fontos tudni, hogy az igazán alacsony árú autóbérlés során az autók nem lesznek újak vagy közel újak. Ezeket az autókat általában azért bérlik, mert egy jó, megbízható járgányra van szükség, amely az embert (és esetleg családját) elszállítja A-ból B-be, például a munkahelyre, akár több hétig vagy hónapig is, ha arra kerül a sor.

Az ilyen kedvező árú autóbérlés során a külföldi utak nem lehetségesek, a legeslegolcsóbb modellek esetén Budapest határát sem szabad elhagyni.

Szintén fontos tudni, hogy a legolcsóbb modellekhez sokszor nem tartozik klíma, ezt a forró nyár közepén mindenképp érdemes figyelembe venni, főleg, ha az ember dugókban ülve tervez lassan araszolni a 50 °C feletti betonból gőzőlgő hőséggel egyidőben, a csúcsforgalomban.

Szintén, ilyen elképesztően alacsony árak mellett fontos tudni, hogy az ilyen cégek (pl. az Eurorent) irodái nem a belvárosban vagy a repülőtéren találhatók, azonban fuvarok megszervezésére van lehetőség, sőt, legalább 1 hónapos bérlés esetén az autót ingyen és bérmentve kiszállítják egy adott címre Budapesten belül.

Jó tudni, hogy nagyobb család vagy társaság esetén 7 személyes autót is lehet nagyon kedvező áron bérelni, míg a többi modell hivatalosan 5 személyes, de azért 5 felnőttel megpróbálni hosszabb időt tölteni egy (régi típusú) Suzuki Swiftben nem egy leányálom, ilyen esetben, ha van másik elérhető modell és megoldható, érdemes napi 1000, 1500 Ft-tal többet költeni.

A kaució egységes árú minden modellre és bérlési időtartamra, míg legalább 1 hónapos bérlés esetén további kedvezmények érhetők el.

Leave a Comment

Scroll to Top